​

Ne olvasd a jeleket. A kísértetek átköltöztek a virtualitásba – az ősök a jelekbe. Ha vallani akarsz,
tedd személytelenül. Ne úgy, hogy feltörhető kódokba bugyolálod a szétkürtölnivalódat. Keresd a
forrást, írd meg a kódot, és építsd újra feltörhetetlenül, de önfényező pompával. A pompa még nincs
letiltva, mert represszív és öngyűlölő. Mások őseihez közöd – mint a sajátjaidhoz – bántóan semmi.
De mások jeleihez fordulj bizalommal – azok konkrétak, kézzelfoghatók, és neked, tudtommal, van
kezed. Ne idézz szellemet, ha nincsenek hozzá élesen megfogalmazott, zavarba ejtő kérdéseid. Ha
már fel is tetted őket, hagyd a szellemet válaszolni. Ne akarj előtte szerepelni. Ne vágj mások szavába,
mert mások szava kitörli a tiédet és magamagát illeszti a te szavad hűlt helyére, és mi szükséged
mások szavára a mások szájából? Te se add a szavad senkinek. Ne legyél mása senki fiának. Ne dongj
körül kétdés virágot. Ne ellenkezz. Nézz párás telefonfülke ujjal teleírt üvegén át neonnal kirakott
kirakatokat, mert szépek, mint valami bágyadt végvárai az utolsó szépnek. Aminek nincs tere, annak
adj. Aminek túl sok a tere, tervezd át. Ne kelj át billenékeny pallón, vagy masszív tutajon a mély
fölött, erre ott vannak a játékok. A játéknak ne nézd a grafikáját, mert úgyis a véletlené a legjobb,
ahogy a szakállas vicc mondja, noha nem a véletlenről. Harcos nem tér vissza, de te tudtommal nem
vagy harcos, szakállad sincs. Miért akarnád minden titkod színre vinni? Neked vagy számtalan életed
van, vagy egy se. A számtalan életedből csak néhányban vagy felhasználó, ilyenkor átlátod a
feladatod, és a kezed alá simul a világ. De más életeidben nem vagy felhasználó, és helyesebb, ha ez
megilletődött derűvel tölt el. Ismered azokat az embereket, akik bárhová is utaznak, ott úgynevezett
textúrákat szeretnek fotózni a telefonjukkal. Ők az ellenségeid. Szükséged van rájuk. Amit úgy
ismersz, hogy már rá sem ismersz, abból lesz a jó jel. A rossz jelek arról ismerszenek meg, hogy
ismered őket, mint a rossz pénzt. Közben nézd még, nézd sokáig, nézd tisztességesen azt az üveget a
párába írt jeleivel, mert a hideg, amit beengedtél, sőt, betessékeltél magad előtt a telefonfülkébe,
megindítja a leolvadást. Megiramodó, szőröket eresztő írásjeleken keresztül nézhetsz át a filmbe,
amire az eddigi jelek csak utalni tudtak. A filmben az a jó, hogy ott nem kell méltósággal viselkedned.
Rád se fognak nézni. Ezt vedd tudomásul, sőt jó néven. Ez nem manifesztum, hanem hipnózis.
Másszóval nem hipnózis, hanem manifesztum. Vigyázz, kinek a tekintetét kapod el. Bágyadt
neonragyogás – a kertvárosi thrilleré és az életrajzi életedé – megnyugtatóan kísér képkockáról
képkockára. Ne olvasd a jeleket, ahogy az utcatáblákat sem kell olvasnod az ismerős környéken. Nem
azokhoz a történetekhez utalnak, amiket megkezdenek. Neked vagy számtalan történeted van, vagy
egy se. Mindegyik a visszatérésről – de hisz el se mentél.

​

Kemény Lili, 2020

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​