The paintings of Daniel Gantner are most certainly studies. All his paintings are unique experiments - he is not monomaniac with a mantra-like, ever-repeating working method.  The works relate to each other, there is a certain genealogy, they form a cluster, however they are definitely not variations on a theme. If he would ever try to be a writer, I am sure he would write essays or novellas. He would create - in the manner of Borges - unique and closed cosmoi where it is impossible to tell the difference between fiction and quotation.

​

If I must link his practice to someone, to name a famous predecessor, then the name of Paul Klee comes to mind. Obviously, he does not reject the last hundred years of art history, nor our global pictoriality. One may find traces of Pop-Art in his artistic practice; others would be able to relate his works to different understandings of postmodernism and some may simply add it to the still expanding pool of post-internet art. Laissez faire. But one thing is for sure, his works resemble the quality and dedication of Klee's.

​

What could separate him from the other painting-oriented artists of his generation is the act of separation itself, the ussage of frames and framing. The frame seems to be outdated. We barely see any framed paintings - we even barely see framed photographs. His reason is the separation and the frame is the traditional tool of this act. He does not create strongly tactile surfaces to differentiate the plane of the picture from the plane of the wall, or follow other strategies like to escape the plane and create object-like works. His method is to install a frame between the artwork and the wall. He estabilishes a demilitarized zone which is nor picture nor wall, and which underlines the pictoriality of the painting.

​

His paintings are enigmatic, but not for their own sake. They are not made of cheap puns or riddles, none of them is a picture-puzzle at a quiz night to amuse members of a subculture (Some very succesful contemporary artists tend to do this).

​

There is no evident decode, because there is neither an omnipresent and structure-giving code - we have no universal equation, nor secret, it is one grand experiment.

​

Ferenc Margl, 2020

​

​

Gantner Dániel festményei tanulmányok. Nem monomániásan, mantrajelleggel festi képeit, hanem minden kép egyedi kísérlet. Összefüggenek egymással, klaszterszerű rokonságban állnak, de nem egymás változatai és semmiképp nem variációk egy témára. Ha valamilyen okból írásra adná a fejét esszéket vagy novellákat írna, Borges mintájára – egyedi, zárt, de önelégséges világokat, amelyeknél mindig kérdés, hogy mi fikció és mi idézet.

​

Ha sarokba szorítanak, hogy mondjak egy valakit, akihez kötném, hasonlítanám, egy nagy elődöt, akkor Paul Klee neve jut eszembe. Persze a képeiben benne van az azóta eltelt szűk száz év és benne van mindaz a globális képiség, amely elől kitérni sem lehetne. Aki akar talál bennük pop artot, biztosan vannak, akik levezetnék belőle a posztmodern különböző értelmezéseit és sokan megelégednének azzal, hogy valamiféle posztinternet művészet gyümölcsei. Laissez faire. De ugyanazt a magas minőségű és elhivatott kutatást látni a képekben, mint Klee esetében.

​

Ami kiemeli Gantnert a generáció többi festészettel foglalkozó képzőművészéből, az talán épp a kiemelés, a keret használata, a bekeretezés. Manapság nem trendi kereteket használni a festészetben, van aki fel sem feszíti vásznait, manapság már a fotót sem feltétlenül keretezik, miért épp a festményt kéne. Az ok az elkülönítés, a keret ennek az aktusnak (gesztusnak) a tradícionális formája. Nála nem attól lesz más minőségű a kép síkja mint a fal síkja, hogy tüntetőleg taktilis lesz a felülete vagy attól, hogy a síkból kilépve – esetleg a faltól is eltávolodva – objektszerűvé válik, hanem attól, hogy közéjük ékelődik a keret. Egy demilitarizált zóna, amely se nem fal, se nem kép, amelytől a kép kép mivolta hangsúlyosabbá válik.

​

A képek enigmatikusak – de ez nem öncélű és nem egylövetű dolog, nem találós kérdések, egyik sem egy klasszikus vagy populáris műveltségi vetélkedő képi feladványa, amellyel valamilyen szubkultúra szórakoztathatja magát. (Ebbe bele-bele csúsznak sikeres kortárs alkotók.)

​

Nincs egyértelmű dekód, mert nincs egy mindent átható és rendszerbe szervező kód sem – nincs univerzális egyenlet, nincs titok, ez mind egy hatalmas kísérlet.

​

Margl Ferenc 2020