A caterpillar is crawling on the tracks. He is about to cocoon. Searching, crawling through the city, like my hand, niggling and reaching into my pocket. I am looking for something in it that I forgot to put inside. We are facing one another, when, like some wrecked mirror, the tram rushes on between us.

​

Every streetlight shines through the dashing iron worm, every one of it's windows is a framed X-ray. Stages of transformation. In the beginning, every application is a clear contour, you can see where the light is obstructed by them. Every turn and halt rearranges them. They gradually slip away and at one point they become weak. Then, at one stop they tear like a string, and their colours spill, filling the tram. Every X-ray glows like a space between the ribs.

​

At the sharp turns, some loose strings tangle and close again. Forms are being born and at every blinking light, the tram's inside becomes more and more orderly. I'm peeking and eavesdropping. There are two figures talking inside. Their shape isn't human, their speech is not words. We will arrive shortly.

​

I have emptied my pockets to make room for what I will forget to put inside. The caterpillar moves slowly. The doors of the tram open up, and a moth flutters out.

​

Péter Polák, 2019

​

​

Egy hernyó mászik a sínek mellett. Bebábozódni készül. Kutat, tekereg a városon át, mint, ahogy az én kezem is mocorog, mászik egyre mélyebbre a zsebemben. Keresek benne valamit, amit elfelejtettem beletenni. Egymással szemben állunk, amikor, mint egy elrontott tükör, elhúz közöttünk a villamos.

 

Minden utcalámpa átvilágítja az elrobogó vasférget. Minden ablaka egy bekeretezett röntgenkép. Az átalakulás stádiumai. Kezdetben az összes berendezés jól kivehető körvonal, látszik, hol akad meg bennük a fény. Minden kanyar és fékezés átrendezi őket, egyre inkább elcsúsznak és egy ponton gyengévé válnak. Majd egy fékezésnél, mint cérna elszakadnak, és kiömlenek belőlük a színek, csordultig megtelik a villamos. Minden röntgenkép ragyog, mint a bordák közötti űr.

 

Az éles kanyaroknál néhány lebegő fonálvég összeakad és újra bezáródik. Formák születnek és minden felvillanásnál egyre rendezettebb lesz a villamos belseje. Hallgatózom és leskelődöm. Belül két alak beszélget. Alakjuk nem emberi, beszédük nem szavak. Lassan megérkezünk.

 

A zsebemből mindent kiborítottam, hogy legyen hely benne annak, amit elfelejtek. A hernyó egyre nehezebben mozog, megáll. A villamos ajtajai kinyílnak és kirepül belőle egy molylepke.

​

Polák Péter, 2019

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​